2021-BEN KAPTAM, szeretném megosztani minden egykori Túra-Táj taggal.

Ez az igazi elismerés. Köszönet érte...

Tisztelt Bálint Zoltán! A mai napon átküldtek egy 1998-ban készült videó felvételt nekem, amin az önök által rendezett mátrai kirándulás volt látható. A menyecske utcai intézet gondozottja voltam és még alig 11 éves. Nem emlékeztem, rá és sokkoló volt újra látnom felnőttként, értve az önök előfeszítését, amivel a rossz szociális kultúránk és a transzgenerációs berögződéseink közepette, próbáltak alternatívát kínálni a magamfajtának. Nem emlékszem az eseményre, de a civil kurázsi és a humanista törekvés arra sarkall, hogy utólag is köszönetet mondjak az idejükért és fáradozásaikért! Valóban katasztrofális az arány, ezen gyerekek java, akiket ott láttam elbukott, hajléktalan vagy börtönviselt, esetleg már nem is él. Szeretnék önnek mutatni valamit, hogy a fáradozásaik talán hozzájárultak néhány pozitív mintához. A köszönet, mind tőlem, mind sorstársaimtól megalapozott az Önök irányába.

Tisztelettel Kelemen AttilaCC

2021.08.11

KIK VAGYUNK:

Ez a mi történetünk...

Az egész sztori a rendszerváltás előtti időkre vezethető vissza. Bálint Zoltán vagyok, én hoztam létre a Túra-Táj Baráti Társaságot 1995-ben.

Annak idején iskolás koromban, és utána is rengeteget táboroztunk, kirándultunk, mint annak idején mindenki. Vezettem turisztikai szakköröket, akadályversenyeket, próbáltam megszerettetni a természetet a gyerekekkel.

1995-ben kaptam egy felkérést, hogy kellene egy nyári tábort szervezni Állami gondozott és hátrányos helyzetű gyerekek részére. Anyagi fedezet persze egyenlő volt a nullával.

Abban az időben még meg volt a szüleimnek a kis nyaralója Fóton, oda mentem ki, hogy írjak egy pályázatot. El is készült egy hét alatt, majd többek között beadtam a Soros Alapítványnak is.

Nem kis meglepetésemre hamar elbírálták, nyertünk a pályázatommal 500.000 Ft.-ot.

Ebből a pénzből, abban az időben meg lehetett csinálni a tábort, úgy kb. 40-50 fővel.

Az Egyesület, amely felkért engem, hogy segítsek tábort csinálni, felvette a kapcsolatot három

Budapesti gyermekotthonnal, az Aga utcai, a Menyecske utcai, és a Cseppkő utcaival.

Az otthonok vezetői örömmel adtak gyerekeket táborozni, hiszen ez nekik nagy segítség volt.

Megkerestem Berényi Gyula cukrász barátomat, aki főzni is nagyon jól tudott, hogy vállalja el a táborban az ebédkészítést. Így Ő lett az 1995-ös tábor szakácsa.

Mivel kézenfekvő volt, hogy a tábor Fóton legyen, megkerestem az Önkormányzatot, hogy bérbe lehetne e venni, a strand mellett található régi uttörőtábort.

Ők igent mondtak, és naponta hideg szódáról is, gondoskodtak, illetve odaszállítottak nekünk

egy jó nagy hűtőszekrényt.

Az elhelyezés lehetőséget az Egyesület intézte, így a Magyar Honvédségtől lettek katonai sátrak bérelve.

A tábor rendben lezajlott, a gyerekek sírva búcsúztak tőlünk. Megígértük nekik, hogy hét éven keresztül rendszeresen fogunk nekik programot csinálni havi szinten, és tartjuk velük a kapcsolatot.

A probléma csak az volt, hogy a táborban az Egyesület tagjaival nagyon különböző véleményünk volt a táboroztatásról.

A tábort az különbözteti meg a nyaralástól, hogy itt vannak programok, akadályverseny, számháború, kirándulások, tábortűz stb. A nyaraláson a strandoláson kívül nem történik semmi más.

Én ragaszkodtam az eredeti tábor tervezetéhez és ezt be is tartottam. Az állandó konfliktus helyzetekből viszont elegem lett, megfogadtam ez volt az első és utolsó táborom.

Pár barátomat megkerestem, elmondtam nekik, hogy lennének ezek a gyerekek, szeretném őket havonta elvinni kirándulni, lenne e kedvük hozzá.

Ők kivétel nélkül mind igent mondtak. Választottunk egy nevet is, így lettünk Túra-Táj Baráti Társaság.

Szeptembertől pedig megkezdődtek a kirándulások, a Budai hegyektől kezdve a Börzsönyön át a Mátráig.

A kirándulásokon kívül nekiálltunk megszervezni az Egyesületté alakulásunkat. Megválasztottuk a tisztségeket, és elkészítettük a leadandó papírokat.

Megkértem Janek Hajnalka alelnököt, kezdje megszervezni az Egyesületté alakulást. Így tudtunk volna pályázni, adományokat gyűjteni a gyerekeknek.

Ő rendben le is adta amiket le kell, majd pár hét múlva jött a válasz ez sem jó, az sem jó.

Potóltuk, de megint ugyanezt a választ kaptuk.

Amikor harmadszorra is hiánypótlásra szólítottak fel minket, alelnökünk felhívta az irodát telefonon és közölte velük, hogy "menjenek a p...b@.

Evvel az Egyesületté válás részünkről le is zárult.

Mi sokszor 10-11 autóval vittük a gyerekeket kirándulni, ez ugye üzemanyag. Az egész napos ellátásukról is gondoskodni kellett, ezt is saját zsebből finanszíroztuk. És akkor megy a szarakodás.

1996 tavaszán megkeresett ismét a tavalyi Egyesület, hogy csináljak tábort.

Pár nap múlva visszahívtam őket, és közöltem velük, hogy rendben van, de a saját barátaimmal csinálom meg, és a táborvezetőt is mi választjuk.

Ment a hiszti egy darabig, de aztán igent mondtak.

Az eredeti Egyesület részéről csak az alelnökük képviseltette magát a táborban, illetve a könyvelőjüket küldték velünk, hogy a pénzügyeket intézze. Utólagos hála érte, hogy az anyagi oldalát levették a vállunkról.

A társaság engem választott meg táborvezetőnek, Berényi Gyula barátomat helyettesnek.

A tavalyi táborból tanulva nem vállalta el a szakács szerepét.

Sikerült kihisztiznem, hogy fizessük be a strand mellett található vendéglőbe az ebédet, így a

tábor új szakácsának Tokics Petyának csak a reggeli és a vacsoráztatás maradt.

A tábor mindennél jobban sikerült. A gyerekek haza sem akartak menni. Volt ott minden.

Szalonnasütés, strandolás, éjszakai számháború, riadó, kirándulás a Vácrátóti Botanikus Kertbe, akadályverseny stb.